FARKAS LÁSZLÓRÓL
Él közöttünk egy férfi, akit jóságból, szeretetből és hűségből gyúrt össze az Isten! Évtizedekig voltam a munkatársa, és sokat tanultam tőle a hűségről. Ezt a férfit Farkas Lászlónak hívják. Farkas László az elkötelezettség és a tisztesség gyermeke. Lénye maga hűség és szorgalom, a becsület és a jóság. Egyike azon férfiaknak, akiben nem kellett, mert nem lehetett csalódni. Létének lényege a becsület, a szolgálat és az irodalom iránti elkötelezettség, és a szellemi feladatok következetes végzése és tisztelete. Farkas László maga a dolgos jóság és szeretet. Irodalmat nem lehetett szebben szeretni és szerettetni. Ott éltünk az Új Írás szerkesztőségében egymás mellett akár a testvérek, nem tudtam és nem is akartam ajándékozó hűségétől megszabadulni. Most, hogy az életút beteljesedése felé közeledik, öregen is vígaszúnként fiatalon, illik hálásan megköszönni irodalom-szerető buzgóságát, feledhetetlen kitartását. Köszönöm Laci, hogy a mostaninál nehezebb időben is együtt dolgozhattunk, és külön köszönöm, hogy benned, tevékeny akaratodban sohasem kellett, mert nem lehetett csalódni.
2014.12.14. Juhász Ferenc. |
||